Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Bp.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata az NKE SE Futsal. Az ok, amiért csapatuk idén is mindenáron szeretett volna szerepelni a KEK-en igen egyszerű: a hangulat. A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája ugyanis olyan pillanatokat és élményt adott nekik, amelyeket a mai napig emlegetnek egy-egy edzésen, közös összejövetelen. Az előző évben ugyan a legjobb 8 közé jutás nem sikerült nekik, ennek ellenére eredményesnek mondhatták a tornát saját szemszögünkből, hiszen a csapat meccsről meccsre jobban teljesített és úgy mehettek le minden mérkőzésen a pályáról, hogy minden beleadtak. Idén természetesen merészebb, komolyabb célokat tűztek ki maguk elé, nyilván szeretnének bejutni a legjobb 8 csapat közé, ott pedig a lehető legtovább menetelni. Csapatuk kisebb-nagyobb változásokon ment keresztül, hiszen Kénoszt Ferenc révén egy remek edzővel lettek gazdagabbak és a „játékos-állományban” is történtek változások, szerencsére pozitív irányba. Elsősorban viszont céluk, hogy felszabadultan és nyugodtan tudják játszani a saját játékukat, amit „edzőbá” igyekszik edzésről edzésre csiszolni.

IMG_1619

A 3 szó amivel a KEK-et jellemezni tudnák azok a :„futball barátias hangulatban”. Hiszen valahol ez is a torna célja, hogy összehozza a Kárpát-medencei egyetemek sportolóit, hogy egy nagyszerűen szervezett és lebonyolított sportesemény keretein belül találkozhassanak, barátkozhassanak és nem utolsó sorban megmérkőzzenek. Iflinger Zsolton keresztül pedig az egész csapatuk eredményes tornát, valamint sérülésmentes versenyzést kíván minden résztvevőnek! Hajrá srácok, nektek is sok sikert kívánunk!