Reggel nyolckor a házigazda ELTE és a kolozsvári Kamikázé csörtéje nyitotta a csoportmérkőzések sorát. Az első meccs tempójára még érezhetően rányomta a bélyegét a korai időpont és a többnyire üres BEAC Sportcsarnok csendes atmoszférája – a találkozó végig nyugodt mederben csordogált, egyetemünk győzelme viszont egy szerencsére egy percig sem forgott veszélyben és 2-0-s sikerrel abszolváltuk az első akadályt.

Az álmosabb kezdés után ahogy elkezdett megtelni a csarnok, úgy éledtek meg a csapatok is. A II. Rákóczi Ferenc KMF és az Inter Góbék összecsapása már érezhetően pörgősebb volt a nyitánynál, a Góbék háromgólos diadalával pedig elkeződtek körvonalazódni az A-csoport erőviszonyai.

A csoport ötödik tagja, a Corvinus egyből egy fővárosi rangadóval indíthatta idei szereplését, ugyanis az ELTE ellen játszották első mérkőzésüket. A párosítás már első ránézésre is a délelőtti program egyik legizgalmasabbjának ígérkezett, a csapatok pedig nem okoztak csalódást. A BCE korai vezetése után félidőre már fordítani tudtak egyetemünk képviselői, de később még az 5-2-es vezetés birtokában sem dőlhettek hátra – az utolsó percekre egy gólra visszakapaszkodtak a corvinusosok, de kiegyenlíteni már nem tudtak, így maradt az 5-4-es ELTE-győzelem.

A csoportelsőség szempontjából következő fontos találkozót a ismét a Corvinus vívta – ezúttal az Inter Góbékkal – és megint az utolsó percig nyílt meccset játszottak a fővárosiak. Hiába vezettek a Góbék egészen a legutolsó percig, a Corvinus először büntetőből egyenlített, majd alig 20 másodperccel később a győzelmet is megkaparintották, megszerezve első pontjaikat.

Miután az ELTE könnyed, hatgólos sikerrel tudta le a Rákóczi elleni mérkőzést, már csak a Góbék elleni meccs választotta el egyetemünket a hibátlan csoportkörtől és az ezzel járó első helytől, azonban a találkozó nem úgy alakult, ahogy azt előre elképzelhettük. A frusztráló gól nélküli első játékrészt még pechesebb második követett: egy szerencsétlen öngól után hiába nyomtak a végén már öt mezőnyjátékossal az ELTE-sek, betalálni nem tudtak, így vereségükkel a csoport további mérkőzéseitől vált függővé végső helyezésük.

Ekkor már világosan látszott, hogy az első három helyen az ELTE, a Corvinus és az Inter Góbék fognak megosztozni, ám az utolsó pillanatig nem derült ki, hogy milyen sorrendben teszik majd ezt. Mivel az említett csapatok között körbeverés alakult ki, és mindhárman hat pontot szereztek a Rákóczi – Kamikázé páros ellen, így végül a gólkülönbség döntött, ebből pedig a Corvinus jött ki a legjobban, így ők zártak a csoport élén. A BCE-t második helyen az ELTE követte, az Inter Góbék pedig a harmadik helyen jutottak be a holnapi egyenes kieséses szakaszba. A Rákóczi negyedik helyével szombaton rájátszásra kényszerül a felsőházban való részvételért, a pont nélkül záró Kamikázé pedig a vigaszágon folytathatja.

Az ELTE meccseivel párhuzamosan rendezték a négycsapatos C-csoport mérkőzéseit is, ami hasonló izgalmakat tartogatott a kilátogatók számára. A kvartett az első pillanattól fogva két részre szakadt, de a szerencsés sorsolásnak hála az utolsó két mérkőzés egyfajta „kisdöntőnek” is beillett – a BME és a SOTE az első pozícióért, az Ungvári Nemzeti Egyetem és az Árnyék Kolozsvár csapatai pedig az utolsó továbbjutó pozícióért vívtak ölre menő küzdelmet. A harmadik helyet végül az Árnyék kaparintotta meg, a címvédő műszakis csapat pedig a nap addigi legparázsabb összecsapásán aratott győzelemmel vívta ki a csoportelsőséget.

Holnap az egyenes kieséses szakasszal folytatódik a BEAC Sportcsarnok programja, az ELTE-s srácok a B-csoport második helyezettje ellen, 12:15-kor kezdik meg szombati szereplésüket.

Forrás: elteonline.hu