Megnyitottuk a XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját

Idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont a KEK ünnepélyes megnyitójának. A megnyitó kiemelt vendégei között tudhattuk Dr. Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, a KEK fővédnökét, Dr. Koltay Andrást, az NKE rektorát, Prof. Dr. Borhy Lászlót, az ELTE rektorát, Szabó Lászlót, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség elnökét, a BEAC alelnökét és Murai Lászlót a HÖOK elnökét, a BEAC elnökségi tagját. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője, Botka Endre, a Ferencvárosi Torna Club válogatott hátvédje, Czégány Pál, az FTC kommunikációs igazgató-helyettese, illetve Csere Gáspár, a BEAC magyar bajnok maratoni futója. Az eseményt Simon Gábor, a BEAC igazgatója moderálta.

Dr. Kövér László beszédében kiemelte, hogy a sport az emberi minőséget állítja előtérbe és a sporton keresztül megéljük, hogy a magyar összetartozás számára nincsenek határok. Beszédét a futballközösségben is jól ismert Nélküled című sláger egyik legismertebb sorával zárta: “Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk. Mi egy vérből valók vagyunk.”

Dr. Koltay András az NKE rektora beszédében kifejtette, hogy a BEAC megkeresésére az NKE részéről csak egy válasz érkezhetett…Természetesen az, hogy támogatják a rendezvényt és jövőre szeretnének még jobban integrálódni a rendezvénybe, mint sportági helyszín.

Prof. Dr. Borhy László az ELTE rektora nem mehetett el szó nélkül az ELTE és a BEAC közti szoros kapcsolat mellett, valamint hangsúlyozta, hogy a sport fontos tényezője a felgyorsult világunknak és önmagunk határainak átlépésének.

Murai László a HÖOK elnöke és a BEAC elnökségi tagja három vezérgondolatra fűzte fel mondanivalóját. Első a közösséghez kapcsolódik. A magyar társadalom egy részét nézve fontosnak kéne lennie, hogy a mikro és makro közösségek együttműködjenek egy jobb, szebb Kárpát-medencéért. A KEK pedig egy ilyen mikroközösség. Második a hagyomány tisztelet és szeretet. Ehhez kapcsolódik a HÖOK idén 5 éves külhoni programja. Végezetül pedig a csapatok fontossága, hiszen nélkülük nem jöhetne létre a KEK.

CP1_7695

Szabó László a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Sakkszövetség elnöke, a BEAC alelnöke az egyesület fontosságát emelte ki, hiszen részt vett az MLSZ alapításában. Majd a KEK fejlődését prezentálta, hiszen 11 éve 135 sportolóval és egy sportággal indult a torna. Most a XI. KEK már 6 sportág és több mint 1300 sportolóval indul útjára.

A köszöntő beszédeket követően a résztvevők a Ferencvárosi Torna Club által a KEK jótékonysági gyűjtésére felajánlott Fradi-mezt és labdát írták alá. Az egyes tornák minden évben jótékonysági programmal egészülnek ki, melynek során a leginkább rászoruló, határon túli magyar diákok számára gyűjtenek sportszer felajánlásokat. Idén Mezőgecsei Általános Iskola és a Tiszasalamoni Általános Iskola diákjai számára gyűjtenek sportfelszereléseket és adományokat a szervezők.

Az idei KEK jótékonysági programja várhatóan rekordot fog dönteni és eléri a 10 millió forintot, amivel közel 850 Kárpátalján élő magyar diákon sikerül segíteni.

A köszöntőbeszédeket követte a sportágak csoportjainak sorsolása.

A sorsolásokat az alábbi linken találjátok:

Egyetemi futsal

Alumni foci

Kosárlabda

Röplabda

Asztalitenisz

fotók: Simó Szabolcs /BEAC/ és Csomós Attila /ELTE Online/