A KEK-ről Prof. Dr. Kiss Ádámmal a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökével, az ELTE professor emeritusával, a BEAC korábbi elnökével beszélgettünk, aki évről-évre megtiszteli jelenlétével rendezvényünket. A MEFS idén is a KEK mellé állt és a röplabda torna díjazását támogatja.

– Miért támogatja a MEFS a KEK-et?

– Az egyetemi szabadidősport rendezvények terén a KEK igazi kuriózum. Egyrészt komoly eredmény, hogy idén már XI. alkalommal tudják a szervezők megvalósítani, ráadásul évről-évre színvonalasabban, egyre nagyobb tömegeket vonzva. Igazi egyedisége azonban a határon túli kapcsolatok erősítésében és az újdonságokra való fogékonyságában és a hozzákapcsolt jótékonysági programban rejlik. Hogy mindez egyetemi szférában zajlik, már csak hab a tortán.

– Milyen szerepet vállalt a MEFS az idei KEK-en?

– Idén, a tavalyihoz hasonlóan a MEFS a KEK-en a röplabda torna kiemelt támogatója. A kommunikációnkban természetesen folyamatosan napirenden tartjuk az eseményt. Részt veszünk a megnyitó- és díjátadó rendezvényen, illetve nem kérdés, hogy az eredményekről is beszámolunk majd, ahogy ezt a korábbi évek során is tettük.

– Hogyan illeszkedik a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája a MEFS céljai közé?

– A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elkötelezett a magyar és a határon túli magyar felsőoktatás sportjának fejlesztésében. Éppen ezért üdvözöljük és támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, ahol a hallgatók sportolását, fizikai jóllétét állítják középpontba, hiszen a sport számos területen van jó hatással az egyén életére, a KEK pedig megfelelő alkalom arra, hogy ezeket az értékeket közvetítsük a hallgatók felé. Nagy örömömre szolgál, hogy minden évben egyre bővül a sportági kínálat, köszönhető ez a szervezőknek, a BEAC-nak, akik áldozatos munkájukkal összekötik a kárpát-medencei magyar egyetemek hallgatóit.

– Támogatóként mit gondol, milyen irányban fejlődhet tovább a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája?

– Az eseményben az az érdekes, hogy számos irányban fejlődhet és csak a szervezőkön múlik merre indulnak el. A jelenlegi sportágakban lehet növelni a csapatok/részt vevő egyetemek számát, illetve új sportágakat, partnereket, támogatókat is be lehet vonni. Ilyen kísérlet volt tavaly az e-sport bajnokság is a KEK keretében. A verseny egyre népszerűbb, nagyon jó a visszhangja és én, mint a MEFS elnöke csak támogatni tudom az olyan sportos kezdeményezéseket, amelyek határon átívelők.

– Mit üzen a KEK-en résztvevő hallgatóknak Elnök úr?

– Mindenkinek azt kívánom, hogy érje el a saját maga által kitűzött célját a fair play szellemében! Izgalmas mérkőzéseket és sok szurkolót kívánok mind a versenyzőknek, mind a szervezőknek!