Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke évek óta a jótékonysági programunk kiemelt támogatója, valamint a KEK védnöke, mely tisztségnek örömmel tesz eleget idén is.

– A KEK jelmondata: Sport határok nélkül! Mit gondol, hogyan segítheti egy ilyen rendezvénysorozat a Kárpát-medencei magyarság megmaradását?

– A külhoni magyarsággal közösen szervezett programok legnagyobb hozadéka a kapcsolatteremtés, a kapcsolatépítés. Nyelvi és kulturális akadályok sem állnak az utunkban, így nyilvánvaló, hogy az ilyen és ehhez hasonló rendezvények azon túl, hogy külhoni nemzettársainknak is megerősítést jelentenek, hiszen érezhetik, hogy az anyaország nem feledkezik meg róluk, az anyaországiaknak is az előnyére válik, hiszen megismerkedhetnek külhoni fiatalokkal, az őket foglalkoztató problémákkal.

– 2020-ban emlékezünk meg a Trianoni békediktátum 100. évfordulójáról. Milyen központi programokkal készül az Országgyűlés?

– Az Országgyűlés 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánította, ezzel emlékezve a trianoni békediktátum országrombolására. Nem gyászévet hirdetünk! Fontosnak tartjuk, hogy legyen egy nap, amikor megemlékezünk a minket ért nemzeti sorstragédiáról, de úgy gondolom, hogy az év fennmaradó 365 napjának a nemzeti összetartozásról kell szólnia, arról, hogy bemutassuk a többségi nemzeteknek és a magyar diaszpórát befogadó országoknak, hogy a magyar nép – annak ellenére, hogy 1920-ban halálra ítélték – milyen csodálatos eredményeket ért el az elmúlt 100 esztendőben többek között a tudomány, az irodalom, az innováció és a sport területén. Ennek egy szép megnyilvánulása lehet, hogy Kű Lajossal, a KEK állandó meghívottjával, az Aranycsapat Alapítvány elnökével közösen kezdeményeztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úrnál, hogy az év során állítsunk emléket minden idők legjobb magyar olimpiai szereplésének Helsinkiben, ezzel is emlékeztetvén arra, hogy Magyarország két vesztes világháborút követően 1952-ben képes volt az olimpiai éremtáblázat 3. helyén végezni.

A nemzeti összetartozás éve keretében számos, jelenleg előkészítés alatt álló központi programon vehetnek majd részt az érdeklődők, amelyek által mindannyian megerősödhetünk nemzeti öntudatunkban. Emellett az év első felének fontos feladata, hogy mindannyian kiálljunk a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés mellett, melynek támogatásáról az Országgyűlés ötpárti konszenzussal hozott határozatot február 25-én. Célunk, hogy május 7-ig hét országból összegyűljön 1 millió támogató aláírás, és ezáltal az autonómia kérdése a brüsszeli döntéshozók asztalára kerüljön.

– Idén is rászoruló, kárpátaljai fiatalok számára szervez gyűjtést a BEAC. Önnek milyen tapasztalatai vannak a határon túli magyar fiatalok jelenlegi helyzetéről?

– Meggyőződésem, hogy a külhoni magyar fiatalokkal kapcsolatban az anyaország legfontosabb feladata a szülőföldön való megmaradás és boldogulás feltételeinek megteremtése. Célunk, hogy ezek a fiatalok megőrizzék identitásukat, és ne legyenek rákényszerítve arra, hogy gazdasági okokból Nyugat-Európába vándoroljanak. Ennek érdekében indította el Magyarország azokat a programokat, amelyek ezt elősegítik. Ilyen a tematikus évek rendszere, a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Program,illetve az óvodaépítési program, amelynek során nagyjából 150 teljesen új óvodát építünk, és több mint 450-et újítunk fel. Ezek a programok példa nélkül állók a modern Magyarország történetében, hiszen soha korábban ekkora segítséget nem kaptak a külhoni nemzetrészek.

– Milyen további fejlesztési lehetőségeket lát a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájában?

– Nagy öröm, hogy a KEK-en az anyaországi és külhoni egyetemek sportolói a futsal, a kosárlabda, a röplabda és az asztalitenisz mellett idén már nagypályás labdarúgásban is összemérhetik erejüket. A rendezvény további fejlődésének lehetőségét az egyéb sportágak bevonásában látom, illetve abban, ha az esemény a tavalyi évhez hasonlóan állandó jelleggel kibővülne egy olyan konferenciával, amelyen az egyes sportszakmai előadásokon túl a különböző külhoni régiókból érkező felsőoktatási intézmények is lehetőséget kaphatnának a bemutatkozásra.