Szombaton a helyosztókkal folytatódtak a KEK kosárlabda küzdelmei. A lányoknál a Közgáz nyert, az ELTE másodikként zárt, fiúknál pedig az NKE sikerével zárult a torna, az ELTE-BEAC harmadik helyen végzett.

A szombati nap nyitányaként helyosztókra került volna sor, a korai kezdés azonban kissé megtizedelte a csapatokat, így végül a két megjelent együttes, a marosvásárhelyi MOGYE és a Testnevelési Egyetem mérkőzött meg egymással. A két csapat egy nappal korábban már lejátszott egy mérkőzést, akkor a MOGYE egy utolsó pillanatokban dobott triplának köszönhetően győzni tudott. A TFSE azonban visszavágott a vereségért, s 22 pontos győzelmet aratott.

Ezután a férfi elődöntők következtek. Először a B csoport győztese, az NKE és az A csoport másodikja, az Óbudai Egyetem vívott meg egymással. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az elejétől kezdve dominálta a meccset, s nagyon magabiztosan, 81:37-re győzték le az óbudaiakat.

A második elődöntő a nap legdrámaibb mérkőzését hozta. A címvédő ELTE a Semmelweis Egyetem csapatával játszott a döntőbe jutásért. Az első negyedet hat ponttal nyerte a SOTE, ám ezután felzárkózott az ELTE, s végig fej-fej mellett haladtak. Az utolsó negyed végjátéka hihetetlen fordulatokat tartogatott. Hat másodperccel a mérkőzés vége előtt még két ponttal ment a SOTE, az ELTE azonban egy triplának köszönhetően átvette a vezetést, s úgy tűnt meglesz az újabb finálé. Három másodperccel a meccs vége előtt azonban a SOTE egy félpályás kosárral lepte meg az ELTE-BEAC csapatát, s a mérkőzést megtekintőket, így a késői ELTE tripla ellenére, végül mégis a SOTE örülhetett.

A férfi elődöntők után a lányok éremmérkőzései következtek. A bronzért a SOTE és a kolozsvári KMDSZ csapott össze. Pénteken a KMDSZ nagyon simán legyőzte az SE-t. Szombati meccsük azonban sokkal szorosabban alakult. Végül ezúttal is a KMDSZ jött ki jobban a párharcból, s szerezte meg a harmadik helyet.

A női döntőt a pénteken hengerlő Közgáz a címvédő ELTE-vel játszotta. Az első negyed nagy küzdelmet hozott, utána azonban a Corvinus szép lassan felőrölte az ELTE csapatát. 50:31-re megnyerte a mérkőzést, s egyúttal a tornát is.

A fiúk bronzmeccsét az ELTE és az Óbudai Egyetem játszotta. Az első negyed szorosan alakult, az ELTE azonban folyamatosan növelni tudta előnyét, s ugyan a végén kicsivel közelebb jött az OE, igazán felzárkózni már nem tudott. Az ELTE 48:36-os győzelemmel bebiztosította harmadik helyezését.

A döntőt az NKE és a SOTE játszotta. A két csapat már pénteken is megmérkőzött egymással, akkor 12 ponttal nyert az NKE. Ugyanakkor a torna során a Semmelweis Egyetem állt a legközelebb hozzá, hogy megszorongassa a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapatát. A döntő a pénteki meccsnél sokkal simábban alakult. Az NKE nagyon bekezdett, előnyét pedig folyamatosan növelni tudta. A mérkőzés bizonyos szakaszaiban letámadásokkal lepte meg ellenfelét, győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Végül 56:26-os végeredménnyel  hódította el a KEK-serleget az NKE.

Forrás: ELTE Online

SZOMBATI FOTÓK 1

SZOMBATI FOTÓK 2