Óbudai Egyetem

Egy baráti társaságból kovácsolódott csapat az óbudai. A mag együtt rúgja a bőrt az NB2-es Szigetszentmiklósban. Idén megduplázzák az eddig KEK részvételeik számát, hiszen ez lesz a második alkalom. Bíznak benne, hogy aranyérmeik számát is megkétszerezik, hiszen címvédőként futnak majd ki a Bogdánfy út parkettájára. Magukon kívül még a debreceni különítményt érzik esélyesnek, de az erdélyi csapatok között is vannak nagyon felkészültek, akikkel nehéz lesz felvenni a versenyt.

SZIE

Egy összeszokott társaság a SZIE csapat. Sokáig együtt futsaloztak a hali kötelékeiben, ezért az összhanggal nem lehet majd probléma. Olyan régi résztvevői a KEK-nek, hogy már idejét sem tudják, mikor volt az első. Eddigi legjobb helyezésük egy 4. volt, bíznak benne, hogy sikerül idén előrébb lépni.

Miskolci Egyetem

A borsodiaknak már nem kell bemutatni a Bogdánfy BEAC csarnokot, hiszen tavaly már volt szerencséjük megismerni azt. Eddigi eredményeik miatt, nincs okuk szégyenkezni, hiszen MEFOB döntőben is volt szerencséjük játszani már. A KEK-nek a sajátos hangulatát szeretik a legjobban, és kiváló alkalomnak tartják a MEFOB-ra való felkészülésre.

Selye János

Egy fiatal csapatról beszélünk, akik három éve csiszolódnak. Egy házi kupa győzelem büszke birtokosai. Bíznak benne, hogy most esetleg valamivel bővül a vitrin, de ha nem, akkor sem roskadnak magukba, hiszen a jó hangulat garantált lesz!

Sapientia

Csíkszeredáról érkeznek második KEK-jükre. Eddig csupa kellemes emléket őriznek a versenyről, bíznak benne, hogy ez a továbbiakban is így marad. Egyszeres KEK bajnokok, amire nagyon-nagyon büszkék.

Debreceni Egyetem

A debreceniek csapata éppen egyidős a KEK-kel. Egy igazán jó közösség az övék, hiszen már gimnázium óta együtt lógnak, és persze fociznak is. Idén sikerült szintet lépniük, novemberben részt vettek az ELDK-n ami az első nemzetközi megmérettetésük volt. A KEK-et hallomásból már rég óta ismerték, de eddig nem sikerült összehozni. Ezért különösen izgatottak, hogy milyen is lesz a verseny.

NKE

2013 őszén alakult meg a szakosztály a rendészeti kar hallgatói közül. 10-12 fővel indult, a többi kar sajnos messze volt és nem tudtak részt venni az edzéseken. Amióta a Ludovikán edzenek, az AKK-s és NETK is részt vesz ezeken. A budapesti bajnokságban eddig egy final four volt a legjobb, KEK-en a tavalyi eredmény, WPIST (Hollandia, „rendőr VB”) legjobb 32-be kerültek (2016-os eredmény).A Ludovika Campuson volt egy 120 hallgatót megmozgató liga, amely 12 csapatról 16-osra bővült, ez alkotta a KEK egyik fő „válogatási bázisát”.Volt egy RTK-s hallgató, aki az ELTE-n keresztüli sportolás által szerzett tudomást a KEK-ről. Cél: legjobb 8 közé kerülés, mivel egy újjáformálódott csapatról van szó. A héten két MEFOB mérkőzésen is részt vesz az együttes, hogy kellőképpen felkészüljenek a hétvégéi meccsekre.Mindenki ellen egységesen felkészülten lépnek majd pályára, kiegyensúlyozottnak érzik a mezőnyt.

Kolozsvár Kamikázé 

A csapat 2005-ben alakult, így igazi régi motorosoknak lehet nevezni őket, ám két éve volt egy generációváltás a csapat berkein belül. A futsalban még nem nevezhetőek rutinosnak, az Udvarhelyi KEK-en a legjobb nyolc közé jutott a csapat, ám tavaly Budapesten nem jutottak tovább a csoportból. Idén a csapat célja, a csoport küzdelmek sikeres megvívása, továbbjutással koronázva. Nem elhanyagolható szempont a jókedv, és a kapcsolatok ápolása sem számukra az esemény alatt.

Young Boys

A csíkszeredai csapat a 2016-os Visszhang Kupán játszott először együtt. Tavaly továbbjutottak a nyolcadik KEK csoportjából, ám a kieséses szakaszban nem tudtak megfelelően teljesíteni. Idén ezen szeretnének javítani, egy érem szerzésével kívánják feledtetni a tavalyi csalódást. A budapesti KEK főszervezőjének megkeresése miatt indulnak ezen a tornán, már második éve. A kolozsvári Góbék csapatát tartják az egyik potenciális ellenfelüknek a kupa megszerzését tekintve.

Corvinus

Budapestről, a Corvinus Egyetemről  érkezünk – idén már sokadjára – KEK-re. A csapatunk megalakulásának pontos dátumáról nem tudok nyilatkozni, mivel nem is volt olyan régen, hogy gólyaként csatlakoztam a csapathoz és csupán 2017 szeptemberétől foglalom el a “csapatvezető” pozícióját.A Corvinus Futsal viszonylag nagy megújuláson ment keresztül a 2017/2018-as tanév kezdetén és a KEK-re nevezett játékosok közül hatan csupán fél éve csatlakoztak hozzánk, azonban a csapat magját alkotó játékosok már összeszokott egységet alkotnak pályán és azon kívül is.A legemlékezetesebb eredmények egyike egyértelműen a két évvel ezelőtti KEK bronzérem. Elsőéves egyetemistaként óriási élmény volt az a hétvége, de a csapatunk büszkélkedhet németországi Ivy League 1. és 2. helyezéssel, továbbá Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság 2. helyezéssel is.A KEK egy kiemelt esemény a Corvinus Futsal naptárában, a híre “szájhagyomány útján” terjed, én személy szerint két éve hallottam róla az akkori csapatvezetőktől, idén már én véshettem bele a csapatunk versenynaptárába!A célunk az, hogy jól érezzük magunkat, futsalozzunk egy jót, de természetesen csak akkor lennénk megelégedve a teljesítményünkkel ha az elődöntőig sikerülne menetelnünk, ott pedig már bármi megtörténhet.A legnagyobb esélyesnek a Műszaki Egyetem futsalosait tartjuk, nem egyszer bizonyították már, hogy taktikailag képesek az ellenfeleik fölé nőni a legkiélezettebb meccseken is és egytől egyig kiváló játékosok alkotják a csapatukat.

Góbék, Kolozsvár

Csapatunkat 1984-ben alapították székelyudvarhelyi, de felsőfokú tanulmányaikat Kolozsváron végző diákok. Csapatunk jelenlegi magja már négy éve együtt játszik. Játékosaink több szakról érkeznek, többnyire a Babes-Bolyai Tudományegyetemről.2017 a góbés eredmények szempontjából kiemelkedően sikeresen végződött. A legutóbbi budapesti KEK-en másodikak, a legutóbbi Visszhang Kupában (kolozsvári magyar egyetemista bajnokság) bajnokok lettünk, míg a tusnádfürdői Tusványosi Finálén éppen a most házigazda szerepét betöltő ELTE-BEAC elleni döntőbeni hetes-párbaj után sikerült elhódítanunk az első helyet. Decemberben a székelyudvarhelyi Diákkupán (ELDK) harmadik helyen végeztünk. Legjobb KEK-es eredményeink a tavalyi második hely mellett, két negyedik helyezés. Minden évben úgy térünk vissza, hogy legalább egy helyet javítsunk az előző évhez képest. Nincs ez másként idén sem ☺. A magyarországi csapatok futsalban képzettebbek, az erdélyiek pedig harcosabbak. A kettő egyvelege adná szerintünk a KEK tökéletes játékosát. Mindenképpen erdélyi vagy magyarországi győzelmet teszünk a tippmixen.

Pázmány Péter

A Pázmány Futsal csapata kizárólag a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán tanuló hallgatókból álló együttes. 5 éve alakult meg a csapat az Egyetemi Bajnokságra, jómagam 4. éve irányítom a srácokat. Budapesti csapatként minden évben résztvevője vagyunk a Budapesti Egyetemi Futsal bajnokságnak és idén sikerült kivívnunk a FINAL 4-t. Továbbá csapatom adta annak a Bodon Fc-nek a magját is, amely a legjobb 16-ig verekedte magát a Futsal Magyar Kupában. Egy ilyen torna előtt nehéz megjósolni, milyen összetételű csapatok érkeznek, de mivel az NB2 alapszakasza véget ért, úgy gondolom a BME nagyon erős csapattal érkezik. Talán őket tartanám végső esélyesnek.Személy szerint nagyon szívesen játszanék az Óbudai Egyetemmel, MEFOB-n és tavaly egyaránt jó mérkőzéseket játszottunk velük. Emellett jó lenne határon túli barátainkkal is összekerülni, hiszen nem ismerjük egymást, így egész érdekes párharcok alakulhatnak ki.Bár nem a legerősebb összeállításban érkezünk, az eddigi legjobb (5.) helyezésünk szeretnénk felülmúlni. Cél a legjobb 4!