Biztos, hogy új bajnoka lesz a KEK-nek!

Szombaton négy elődöntővel folytatódott a 2017-es Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, amik különösen izgalmasra sikeredtek, a négy párharcból három is büntetőkkel dőlt el.

NAZ_8579

Elsőnek a Szent István Egyetem mérkőzött meg a Corvinussal, és a 2-2-es rendes játékidőt követően a gödöllőiek bírták jobban az idegek csatáját, így ők kerültek be elsőnek az elődöntőbe. Utánuk következtek a Góbék a Debreceni Egyetem ellen, de mivel a rendes játékidőben nem született találat, ismét büntetők következtek. A hajdúságiak lábában volt a továbbjutás, de a Góbék kapusa hárította a büntetőjét, a következő körben pedig már a székelyeknél volt a mentális előny, amit ki is használtak, és készülhettek az elődöntőre.

Az NKE nem bízta a végére a döntést, magabiztosan játszva, öt gólt rúgva jelezte, hogy komoly szándékkal érkeztek ma is, ezt pedig a Young Boys bánta. Talán a legizgalmasabb csatát hozta az ELTE és az Óbudai Egyetem találkozója. A rendes játékidő vége előtt 30 másodperccel még 1-1-re álltak a felek, aztán előbb az óbudaisok örülhettek, de Keresztury Marci 4 másodperccel a vége előtt egalizált. Megint jött a szétlövés, ahol egészen a hatodik körig mentek a felek, ahol is a kapufa az Óbudai Egyetem mellé állt, így negyedikként ők is bejutottak az elődöntőbe.

NAZ_8557

Az 5.-8. helyért való küzdelmek egyből folytatódtak a negyeddöntők után, először a Corvinus, majd az ELTE rendezte sorait, és döntötték így el, hogy egymás ellen fognak játszani, a hetedik-nyolcadik helyért pedig a YoungBoys és a Debrecen küzd majd.

A Góbék-Szent István Egyetem elődöntő hozta a csapatok negyeddöntőjében átélt izgalmakat, a 2-0-ás félidei Góbé vezetést ledolgozta a SZIE, így ismét Fortuna kezébe helyezték magukat a csapatok. A Góbék másodszorra sem adták fel fejben, így történetük során először bejutottak a KEK döntőjébe, míg a SZIE a bronzért száll harcba. A másik elődöntőben magára talált az Óbudai Egyetem, a félidőben már 5 góllal vezetett az NKE ellen, amit sikerült is megtartania a mérkőzés végéig, 7-1-es eredménnyel jutottak a döntőbe.