Miután kiderült, hogy két olyan csapat méri össze az erejét az idei KEK-en, akik még soha nem vívtak döntőt, az elődöntős csapatok kaptak egy kis pihenőt, mivel először a többi helyezést kellett lerendezniük a feleknek. Először a Debreceni Egyetem csapott össze a YoungBoy-szal, és 3-1-es sikerükkel a hetedik helyen végeztek, míg a YoungBoys a nyolcadikon, de emellé bezsebelhették az Éjszaka Ördögei címet is, amiért minden évben óriási versengés folyik. A büntetőkkel alulmaradó ELTE-t nem törte össze a kiesés, magabiztosan hozták a Corvinus elleni meccset, 6-3-as győzelmükkel az ötödik helyen zártak a tornán. A bronzmeccset megelőzte a KEK egyik legjobban várt eseménye, a cheerleader MEFOB, ennek részleteivel külön cikkben jelentkezünk majd.

A harmadik helyért való csata férfias küzdelmet hozott, mind a Szent István Egyetem, mind az NKE úgy lépett pályára, hogy megragadják a lehetőséget a bizonyításra. Ez a közszolgálatisoknak sikerült, hiába szerzett vezetést a SZIE, a végén a piros mezesek örülhettek, 1-3-es győzelmük bronzérmet jelentett nekik.

A döntő előtt a cheer versnyes folytatása fokozta a hangulatot, majd pontban öt órakor elkezdődött a döntő Baumstark Tibor konferálása mellett. Mindkét csapat átérezte, mit jelent egy ilyen tornán a döntőben szerepelni, az előző és a mai nap fáradságából semmi nem látszott rajtuk, minden idegszálukkal a mérkőzésre koncentráltak. Hiába akadt a Góbéknak több lehetősége is az első percekben, nem tudták azokat gólra váltani, ellenben az óbudaisok igen, így egy gólos előnnyel fordultak a csapatok. A kolozsváriaknak muszáj volt kockáztatnia, ez pedig visszafele sült el, hibáikat könyörtelenül kihasználták a budapestiek. Ráadásul a vészkapus megoldás sem jött be a Góbéknak, az eladott labdából kialakult a végeredmény: Óbudai Egyetem – Kolozsvári Góbék: 4-0