Kövér László házelnök úr

Ötödik alkalommal hirdetnek meg a KEK szervezői jótékonysági programot. Első alkalommal Tiszakeresztúr, majd Szabadka, Tusnádfürdő, az utóbbi évben pedig megint kárpátaljai helyszín Karácsfalva volt a gyűjtések célpontja.

A telepakolt kisbuszba a résztvevő egyetemi csapatok adják össze Kárpát-medence legkülönbözőbb pontjairól az értékes sporteszközöket. A korábbi években is több ELTE-s szervezeti egység, az ELTE SPORT Kft., egyetemi oktatók, a sport intézet és több társegyetem is hozzájárult az adományok összegyűjtéséhez.

Az idei évben elnyertük Kövér László házelnök úr, Újbuda Önkormányzatának, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.-nek, valamint a Ferencvárosi Torna Clubnak a támogatását is. A Fradi által felajánlott labda és Hajnal Tamás dedikált mezének árverezéséből befolyt összeggel, és az említett támogatók segítségével a 2017-es KEK jótékonysági programja az elmúlt öt év legsikeresebb akciója lehet.

Hajnal Tamás és Simon Gábor a dedikált mezzel

Ezzel együtt buzdítjuk a résztvevő egyetemi csapatokat, öregdiák csapatokat is, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez idén is.

Köszönjük támogatóinknak, hogy együttműködésükkel közösen segíthetünk a kárpátaljai Péterfalvai Református Líceumának.

 A jótékonysági gyűjtéssel kapcsolatos bővebb információkat itt találjátok.