Segítsük a Péterfalvi Református Líceumot!

Több mint sport

Több mint sport. BizDSCN0060_1ton állíthatjuk, hogy a KEK esetében ez nem csupán egy üres frázis, hanem tényleges tartalommal megtöltött jelmondat. Ennek jegyében immár ötödik alkalommal rendezünk gyűjtést, idén a kárpátaljai Péterfalvai Református Líceumnak. 2013-ban a Tiszakeresztúri Általános Iskola, 2014-ben a szabadkai Hallássérült Iskolaközpont, 2015-ben a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ, 2016-ban pedig a szintén kárpátaljai Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum tanulói, valamint sportolói részére gyűjtöttünk sportfelszereléseket és sportjátékokat.

A Péterfalvai Református Líceum Kárpátalján, a Nagyszőlősi járásának tiszántúli területén található Tivadarfalván. A város több száz éves történelmi múltra tekint vissza, első írásos emléke 1358-ra tehető, amikor Thywadurfalu néven említik. Napjainkban 630 lakost számlálnak, és ennek 100%-a magyarnak vallotta magát. Közigazgatásilag Tiszapéterfalvához tartozik, ami magyar-ukrán határ mellett, Tiszabecstől mindössze 10 km-re, a Tisza bal partján fekszik. A Tivadarfalvi Református templom szomszédságágban talált magának helyet a Péterfalvai Református Líceum, mely egyike a négy Kárpátaljai Református Líceumnak, amelyeket a múlt század ’90-es éveinek zavart, bizonytalan, de enyhe szelei engedtek megszületni.DSCN2938_1

Jelenleg tartják magukat az ukrán oktatási törvények líceumról szóló szabályaihoz, ami azt jelenti, hogy 4 évfolyamban (8-tól 11-ik osztályig) tanítanak gyerekeket. Az alapszabályzat szerint intézményük oktatási nyelve a magyar, a diákok kisebb tudásfelmérő vizsga alapján választhatók be a 8. és a 10. osztályokba. Az iskola jogosult arra, hogy alap- és középfokú, azaz érettségi végzettségről szóló bizonyítványt adjon ki.

Első a tanulás

A 2016-os évben 545 fiatal szerzett itt érettségi bizonyítványt, közülük 12-en visszatértek tanítani az alma materbe, többen lelkésznek, orvosnak, mérnöknek vagy épp jogásznak álltak későbbi tanulmányaik befejezését követően. A Líceumban az oktatás kéthetes turnusokban folyik, a bentlakás folytonosságot biztosít, így a diákok minden erejükkel a saját fejlődésükre összpontosíthatnak. Az alapos tudás elsajátításának lehetőségét az átgondolt napirend, a szilenciumokon történő lecketanulás, a választott órák és a tanárok önzetlen, lelkiismeretes munkája és emberszeretete biztosítja.

DSCN2690Az elhivatott egyházi hozzáállást a líceumban minden nap tapasztalják, megmutatkozik a szülők, falubeliek, külföldiek  jószívű adakozásában, melyet szívesen fogadnak, hisz sok nehézség közepette ezek hozzájárulnak az iskola fejlesztéséhez és szépüléséhez. A tornatermet kinőtték a bővülő létszám miatt, ami bővítésére és eszközök beszerzésére invitál, így szívesen veszik a sporteszköz támogatást is.

Kérjük a résztvevő csapatokat, a torna támogatóit és minden, a kárpát-medencei magyarság megmaradásáért tenni akarót, járuljon hozzá ahhoz, hogy a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyar diákok megfelelő körülmények között sportolhassanak.

A Líceum Facebook oldalát itt találjátok.

Bizonyítsuk be, hogy a KEK túlmutat a sporton, túlmutat minden versengésen!

A gyűjtést a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája után is folytatjuk, a felajánlásokat várhatóan májusban juttatjuk el a Líceum számára.
Az adományok beérkezésének határideje: 2017. április 30.
Az adományok, sportfelszerelések, sportjátékok leadhatóak a BEAC Irodában (1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u. 10. I. lépcsőház, II. emelet), illetve rendezvény ideje alatt (március 3-4.) a BEAC csarnok bejáratánál.

PM