Scheuer Gyula, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kancellárja örömmel lett a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának fővédnöke, s a vele készült interjúból az is kiderül, hogy miért.

Milyen szerepet töltött be a sport az életében?

Scheuer Gyula: A sport mindig is fontos része volt az életemnek, gyerekként és felnőttként egyaránt, amatőr sportolóként pedig, ha tehetem, még jelenleg is szívesen erősítem az ELTE kosárlabda csapatát a különböző sporteseményeken. Minden fiatalnak az élete részévé kellene válnia a sportnak, hiszen amellett, hogy általa teljesebb,  egészségesebb életet élhetünk, megtanít küzdeni, ösztönöz a kitartásra és önfegyelmet gyakoroltat, s ez rengeteget segíthet az élet minden területén.

A kosárlabda mellett nincs egyéb kapcsolata a futballal, esetleg a futsallal?

S. Gy. 35 éves koromig rendszeresen teremfociztam, bár meg kell jegyezzem, nem voltam túl tehetséges benne, és egy-két apró sérülés, valamint egy orrtörés után rádöbbentem, hogy ez a sport túl veszélyes számomra, így a focit inkább már csak a tévén keresztül nézem. Maradt azonban a kosárlabda, amit 12 éves korom óta űzök, próbálkozom a tenisszel is és szeretek úszni.

Miért tartja fontosnak a KEK védnöki szerepét?

S. Gy. A Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának megszervezése kiváló alapot ad az egyetemi sportélet fejlesztéséhez, építi a sport iránti elkötelezettséget, és erősíti a határokon átívelő magyar fiatalság összetartozását. Hiszem, hogy egy ilyen nagyszabású sportrendezvénynek létjogosultsága van és kitűnő lehetőséget ad arra is, hogy az egyetemi sportélet megmutassa magát a határon innen és túl. Az ELTE kancellárjaként eltökélt vagyok, hogy a sportolni, fejlődni vágyó hallgatóink, megfelelő körülmények között, minőségi szolgáltatások közül válogatva hódolhassanak a sport iránti szenvedélyüknek. Azért is teszek örömmel eleget a védnökségi felkérésnek, mert bízom benne, hogy a KEK-hez hasonló közösségi rendezvényeken, eseményeken született kiemelkedő eredmények, példaértékűvé, követendővé válnak a jövő fiataljai számára.

Képes lehet egy ilyen rendezvény az együvé tartozás érzését erősíteni?

S. Gy. A közösen szerzett élmények nemcsak emlékek, az elért eredmények nemcsak a polcon szépen csillogó érmek lesznek a fiataloknak, hanem ennél sokkal több: új kapcsolatok, barátságok születnek. Nekünk, az egyetem vezetőinek az a feladatunk, hogy teret adjunk és támogassuk a fiatalok közösség építő erejét erősítő rendezvényeket, és azok az egyetemek, akik ezen a tornán részt vesznek, partnerek ebben.

Miért fontos az Eötvös Loránd Tudományegyetem számára a KEK?

S. Gy. Az ELTE alapjában véve szolgáltató típusú egyetem, ahol a hallgatóinknak egyre több és tartalmasabb, az egészséges életmódra ösztönző rendezvényt, programot szervezünk vagy támogatunk. Évről évre azon vagyunk, hogy felmérjük a sportolni vágyó hallgatóink, egyesületeink, különböző karaink igényeit és elképzeléseit a sportolási lehetőségek palettájának színesítése érdekében. Szeretnénk, ha egyre több rendezvény házigazdái lehetnénk, hogy minél színesebb és nagyobb rendezvényt hozzunk az egyetem falai közé, csatlakozva országos és határokat átívelő kezdeményezésekhez. A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája pont ilyen esemény, ahol a sport és a játék szeretete találkozik a közösségek építő erejével. A sporton túlmenően az ELTE számára fontos cél, hogy ne csak a magyar felsőoktatásban játsszunk fontos szerepet, hanem a kárpát-medencei magyarság számára is meghatározó intézmény legyünk. A Kárpát-medencei magyarság iránti elkötelezettségünket ezen a rendezvényen való részvételünkkel is szeretnénk demonstrálni.

Sch. Á.