Március 5, csütörtök, este fél hét. Az ELTE BTK Dékáni Tanácsterme dugig megtelt, a jó hangulatú, izgatott játékosok közé ide-oda beférkőzött egy-egy sajtós is. Kamerák csattannak, a kihangosított asztalon sorakoznak a VI. KEK kupái, és a Mayer Pince borai, alattuk pedig díszeleg egy BEAC-zászló. Az asztalnál dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke és a KEK fővédnöke, valamint Szendrei József, a Joma Magyarország tulajdonosa és a KEK egyik főtámogatója kedélyesen beszélget, nevetgél. Mindenki várja Nyilasi Tibort, az élő Ferencváros-legendát, a KEK fővédnökét, aki egy pillanatra benéz a terembe, majd sarkon fordul és kimegy.

Kicsit később visszatér, elnézést kér a késésért, elejt egy jókedvű jónapotot, majd cinkosan, barátsággal összeölelkezik Szendrei Józseffel, aki egykor az örök ellenség színeiben, az Újpestben hárította a zöld-fehér rohamokat. Elcsendesül a moraj és elkezdődik a VI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája megnyitója. Sorrend: köszöntők, sorsolás és egy szerény fogadás a tanácsterem hátuljában.

Simon Gábor és Pálffy László mutatja be a csapatokat, a játékosok pedig a sportszerűség jegyében felállnak és egymást tapsolják meg. Beregszász, Révkomárom, Szabadka, Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár, Brassó, Sepsiszentgyörgy, Gödöllő, Debrecen, Pécs és Budapest, senki sem maradhat ki, még a három Kolozsvárról érkező ALUMNI csapat sem, ahogy a többi budapesti öregiák csapat is hatalmas tapsot kap.

A fővédnökök közül jelen van prof. Dr. Karácsony András, a BEAC elnöke is, aki először ragadja magához a szót. „A KEK-nek köszönhetően a BEAC legalább 15 testvéregyesülettel büszkélkedhet, Szabadkától Révkomáromig, Sepsiszentgyörgytől Tusnádfürdőig“ – mondja, és beszédében kiemeli, hogy óriási dolog, hogy a versengés mellett ezen a kupán rengeteg barátság kötettik.

Ezután a KEK két szakmai partnere (MLSZ és MEFS) közül az MLSZ kötelékéből érkező Nyilasi Tibor beszél. A legutóbbi román-magyarról mesél és arról, milyen fontos a határon túli magyaroknak is egy ilyen mérkőzés. Szavaitól a libabőrös lett a kezünk. „2014-ben Dárdai Pál vezetésével játszottunk Bukarestben, és a mérkőzés közeledtével egyre izgatottabbá vált nem csak a honi, hanem a határon túli magyar közösség is. (…) Ezeket a futballistákat én még nem láttam ilyennek. Bármennyit keresnek és bármilyen gondtalan az életük, a mérkőzés közeledtével remegtek az izgalomtól, hogy ha valamikor, akkor most meg kell mutatunk.“

Prof. Dr. Kiss Ádám egészen más oldalról közelíti meg a köszöntőjét. „Nekem az a tapasztalatom, hogy az emberek életében azok a legfontosabb mérkőzések, amiken részt vesz“ – mondja, és kifejti, hogy ezen a tornán mindenki nyertesként hagyja el a pályát.

Szendrei József utolsó felszólalóként nehéz helyzetben van, hisz valami újat kellene mondania. Ezt meg is teszi és elmeséli, miért fontos egy egykori válogatott futballistának, jelenlegi cégtulajdonosnak ilyen célok mellé állnia. „Nagy örömmel álltam a KEK mellé, mert azt hiszem, ez mutatja igazán a sport erejét. Lehetnek határok, lehetnek akadályok, a sport összeköt mindenkit.“

Simon Gábor még a sorsolás előtt megejt egy kötelező, de semmiképp sem kellemetlen kört – a nagylelkű támogatókat sorolja fel, akik nélkül nem jönne létre a KEK. Tisztelgésül álljon itt is a nevük: MLSZ Budapesti Igazgatóság ( korábbi BLSZ), akiknek a profi játékvezetést köszönhetjük, az ELTE Sport Kft., az ELTE Sportcsarnok üzemeltetője, akik nélkül nem lehetne pályánk, az ELTE EHÖK, aki a szervezői munkával segíteti a KEK-et, a Mayer Pince, akik hangulatfelelősként remek borokkal kényeztetik a játékosokat, és persze a Joma, akik a BEAC főtámogatójaként a első osztályú sportszerekkel járulnak hozzá a VI. KEK-hez.

Az UEFA, FIFA, illetve az összes többi világszervezetet is meghazudtoló sorsolás indul ezután. Az ÁJK női futsalcsapata, a Mezei Virágok játékosa, Zimmer Krisztina húzza az első csapatot, ami rögtön a házigazda NSZK. A játékosok előre dőlnek és feszülten hallgatnak, már akkor is érezhető az izgalom, amikor még csak az első nevek kerülnek be a csoportba. A későn érkezők és a sorsolást különleges igényeikkel befolyásolók csoportokba helyezése után elindul az igazi sorsolás is: a D csoportba kerülő Sepsi 08, Pécs, Selye János, és Góbék négyes hallatán elhangzik a „Halálcsoport?“ kérdés is… A végleges sorsolást ide kattintva érheti el. Az ALUMNI torna sorsolását pedig erre a linkre kattintva.

A sorsolás végén egy rövid programismertető következik, majd a jótékonysági programról is esik pár szó. A Szent László Gyermekvédelmi Központ számára elindított gyűjtés már ekkor sikeres: Nyilasi Tibor az MLSZ jóvoltából egy zsák labdával és apró ajándékcsomagokkal már hozzájárult a rászoruló erdélyi gyeremekek szebb napjaihoz. Ahogy hallottuk, minden csapat hasonlóan tesz majd!

Pálffy László egyezteti az esti bulihelyszínt, ami a SOTE fogorvos hallgatóinak felezője lesz, és már szélnek is ereszt mindenkit: ez volt a VI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája megnyitója, mindenkivel találkozunk holnap a pályán!