A KEK-et az elmúlt három évben egy-egy jótékonysági gyűjtéssel kapcsoltuk össze. Ennek jegyében 2013-ban a Kárpátalján található Tiszakeresztúri Általános Iskola magyar diákjai számára szerveztünk jótékonysági gyűjtést, tavaly pedig a szabadkai Hallássérült Iskolaközpont tanulói számára gyűjtöttünk sportfelszereléseket, sportjátékokat és az iskolai sportnapon lehetőségünk volt személyesen is átadni a rászoruló gyerekeknek.

A nemes cél érdekében idén is összefognak a KEK szervezői és résztvevői, hogy a sporton keresztül segítsenek ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az idei karitatív kezdeményezés során a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ tanulóit, ifjú sportolóit szeretnénk minél több sportfelszereléssel támogatni.

A Szent László Gyermekvédelmi Központot Böjte Csaba testvér és nevelői 2006-ban alapították Tusnádfürdőn. Az intézmény a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthona, célja az Erdélyben embertelen körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. A gyerekek mindennapjaiban és nevelésében nagyon fontos szerepet játszik a sport, minden lehetőséget igyekszenek kihasználni: foci- és kézilabdaedzést tartanak, úszni és biciklizni járnak, még a síelést is kipróbálják telente.

Szent Ferenc Alapítvány

A Szent Ferenc Alapítványt az erdélyi ferences szerzetesek hozták létre 1993 tavaszán. Célja segíteni a legkisebbeket, azokat akik másnak nem kellenek! Elnöke Böjte Csaba, az alapítvány honlapján elmondja, hogy gyakori szófordulat, hogy „Böjte Atya árvái”, miközben ezekben a gyermekotthonokban nem csak árvák, hanem nehéz sorsú, gyakran az éhhalál szélén tengődő gyermekek élnek.

Az alapítványnak 24 Romániában működő bentlakó otthona, 19 napközi otthona, 31 iskolaháza és 3 magyarországi otthona is működik. Az alapítvány igyekszik először a nagycsaládokat segíteni, élelmiszerrel, ruhával, tanszerekkel, azonban ahol nagyobb a gond, ott az iskolaházak és a napközik jelenthetnek megoldást. Ezekbe az otthonokba iskola után jönnek a gyermekek. Itt nevelőjük vezetésével bevásárolnak, elkészítik az ebédjüket, felkészülnek a másnapi oktatásra, játszanak, tisztálkodnak, majd este haza mennek. Alapítványunk jelenleg 46 erdélyi helységben tart fent napközi otthont, sok száz gyermek számára. Amennyiben ez sem elegendő segítség, a gyermekeket akkor fogadják be bentlakó otthonokba. Olyanokba, mint a tusnádfürdői.

Amennyiben egyetértesz célkitűzésünkkel és szívesen támogatnád a tusnádfürdői gyermekek sportolását, kérlek kísérd figyelemmel a KEK honlapját és Facebook oldalát, illetve keresd az erről szóló információkat a rendezvényen is!