A Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját szervező Eötvös Loránd Tudományegyetem és Budapesti Egyetemi Atlétikai Club a magyar felsőoktatás és a hazai sportélet szereplőit kívánja megszólítani felhívásával.

Fontosnak tartjuk, hogy a Kárpát-medencei magyar közösség figyelmét felhívjuk az egyetemi sport helyzetére és a fiatal, magyar értelmiségi közösségek kapcsolatának ápolására, építésére.

Célunk, hogy minden évben olyan rendezvényeket szervezzünk, amely a magyar fiatalok számára nyújt ismerkedési és sportolási lehetőséget.

A 2013-as évtől kezdve minden rendezvényünk egy-egy jótékonysági gyűjtéssel lesz összekapcsolva. Ennek jegyében tavaly a Kárpátalján található Tiszakeresztúri Általános Iskola magyar diákjai számára szerveztünk jótékonysági gyűjtést, ahol a március 21-23-ig IV. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája résztevőinek hála nagyon komoly összefogás valósult meg.

A nemes cél érdekében most is összefognak a KEK szervezői és résztvevői, hogy a sporton keresztül segítsenek ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az idei karitatív kezdeményezés során a szabadkai Hallássérült Iskolaközpont tanulói számára gyűjtünk sportfelszereléseket, sportjátékokat (labdákat, mezeket, ütőket, stb.).

Kérjük, hogy az Ön csapata, intézménye is csatlakozzon a kezdeményezésünkhöz!

Rendezvény időpontja:
2014. március 6-8.
Gyűjtés határideje:
2014. március 8.

Támogatóink:
UEFA, MLSZ, MEFS, Joma, Mayer Pincészet, BEAC, ELTE EHÖK, ELTE Sport Kft., ELTE Karrierközpont,

Médiapartnereink:
MTVA, DigiSport, ELTE Online, Futsal Hungary

Elérhetőség, információ:
KEK hivatalos honlapja
Tel.: 061-209-06-17
E-mail: info@beac.elte.hu
Cím: 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön út 10.