Az A csoportot előzetesen az újoncok kvartettjének is nevezhettük volna. Ugyanis ebből a négyesből csupán a Kamikáze szerepelt tavaly is a KEK-en. A PPKE egy év kihagyás után tért vissza, míg a Nyíregyházi Főiskolának, és a szabadkai MTTK Stars-nak ez lesz az első tornája

A PPKE és a Nyíregyháza nyitotta a napot, ahol egy testvéries döntetlen született a két későbbi továbbjutó között. Ekkor azonban még a Kamikáze volt kedvezőbb pozícióban. A kolozsváriak először 2-0-al átléptek a KEK-re összeálló MTTK Stars-on, majd könnyed 3-0-al kezdtek a Nyíregyháza ellen. Ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy minden szép és jó lesz az erdélyiek számára, mivel még korábban  a Pázmány is legyőzte az újonc Szabadkát. Ezen tények fényében a Kamikázénak egy döntetlen is elég lett volna a PPKE ellen a csoportelsőségre. Azonban, ami ezután történt, azzal nemcsak vezető helyük, hanem továbbjutásuk is elúszni látszott… A Nyíregyháza az első félidő végére 3-2-re zárkózott fel egy nagyon szép átemeléssel szerzett góllal, majd a második játékrész elején ki is egyenlítettek. A nyírségiek a hátralévő időben mezőnyfölényben játszottak, a végső győzelmet azonban már nem sikerült megszerezniük.

A zárófordulóban a két négy pontos csapat, a PPKE és a Kamikáze is úgy léphetett parkettra, hogy aki győz, az biztos csoportelső, aki viszont veszít, az nagy valószínűséggel búcsúzik. Így is lett. A PPKE szép, nyugodt játékkal hamar kétgólos előnyre tett szert, amit a félidő végére még növelni is tudott eggyel. A kolozsváriak a találkozó második felében végig vészkapussal játszottak, mindent egy lapra feltéve. Eleinte ziccerek sorozatát dolgozták ki, így megvolt a veszélye, hogy a Pázmány egy kontrából ismét betalál. Egy ilyen támadás közben a vészkapus a hatoson kívül szándékosan kezezett, amiért piros lapot kapott. Ezt követően mégis a hátrányban lévő csapat szépített, végül azonban a PPKE még válaszolni tudott, így elsőként kvalifikálta magát a legjobb nyolcba.

„Azért jöttünk ide, hogy megmutassuk, egy katolikus bölcsészkarról is lehet jó csapatot kialakítani. Örülünk a továbbjutásnak, de annak még inkább, hogy egy jót játszhattunk. Azt még nem tudom, mit hoz a holnap, kicsit közhelyesen fogalmazva, azt csak a Jóisten tudja. Azért bízunk a jó folytatásban.” – nyilatkozta a meccs végén a PPKE csapatkapitánya.

A Nyíregyháza a papírformának megfelelően, ámizgalmakkal tarkított összecsapáson győzte le az MTTK Stars-t, a vajdaságiak megszerezték a tornán első góljaikat.

A két továbbjutó tehát a PPKE és a Nyíregyházi Főiskola. A Kamikáze pedig tavalyhoz hasonlóan, az alsóházi rájátszásban folytatja a küzdelmeket.

‘A’ csoport:

PPKE – Nyíregyházi Főiskola 2-2

MTTK Stars – Kamikáze 0-2

PPKE – MTTK Stars 3-0

Kamikáze – Nyíregyházi Főiskola 3-3

PPKE – Kamikáze 4-1

MTTK Stars – Nyíergyházi Főiskola 2-4

H.

Csapat

M

Gy

D

V

R.G.

K.G.

P

1.

PPKE

3

2

1

9

3

7

2.

Nyíregyháza

3

1

2

9

7

5

3.

Kamikáze

3

-1

1

1

6

7

4

4.

MTTK Stars

3

3

2

9

0